Harmadik fél a párkapcsolatban

A párkapcsolat egyik legnagyobb próbája, amikor feltűnik az a bizonyos harmadik.

Érdekes, hogy még mindig mennyire prűd társadalomban élünk. Elítéljük azt, ami szinte tömegjelenség: a megcsalás. Szinte mindenki teszi, de senki nem beszél róla, mintha ettől a probléma nem is létezne.

Először is: ha bárki azt állítja, hogy nem érik kísértések, az hazudik, vagy olyan elszigetelt világban él, ahol ez eleve nem lehetséges.

Nem minden kísértés torkollik törvényszerűen megcsalásba, ahhoz viszont, hogy megelőzzük a bajt, nagyon ébernek kell lennünk.

Milyen feltételek együttes fennállása esetén a legvalószínűbb, hogy ebbe belefutunk?

Miért hűtlenkedünk?

A legvalószínűbb okok:

Évek óta élünk olyan párkapcsolatban, amire már ráült a megszokás. Nincsenek tartalmas, örömteli együtt töltött idők. Nincsenek állandóan kihívást jelentő, együttes erőfeszítést igénylő, közös célok. Nem szakítunk időt a beszélgetésekre, egymás meghallgatására, támogatására. Általában - ritka kivételtől eltekintve - nem a szex hiánya, vagy gyenge minősége a valódi ok. A gyenge minőségű szex elsősorban az imént leírt okoktól lesz ugyanúgy szürke, mint általában az együtt töltött hétköznapjaink. A furcsa az, hogy a lelki hiányt miért elsősorban szexszel pótoljuk?

Amikor a párkapcsolat meggyengül, rés keletkezik a pajzson. Ezt a ránk vadászó, kívülálló felek bizony sokszor hamarabb észreveszik, mint mi magunk. Néhány kedves bók, hiúságunkat legyezgető szép szó, és hamarosan kész a baj. Félrelépünk. Megfiatalodunk, újra piacképesnek érezzük magunkat. Lám-lám, valaki észrevette, hogy mennyit érünk! Bezzeg az otthon ülő, unott feleség, férj, az nem látja, hogy milyen csodálatosak vagyunk!

Vajon törvényszerű-e, hogy egyszer minden hosszabb párkapcsolat ide jusson? Ha szétnézünk a világban, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy igen, de erről senki nem akar tudomást venni.

A hosszú távon is izgalmas, kiegyensúlyozott, tartalmas párkapcsolat olyan valami lett, ami a legtöbb ember számára elérhetetlen álmot jelent.

Nagy kihívás, hogy rohanó világunkban egyrészt ne úgy tekintsünk egymásra, mint gyorsan fogyasztható árucikkre. Erről már korábban írtam az Egyedülállóként hogyan és hol ismerkedjünk? című bejegyzésben.

Másrészt az emberi természet ősidőktől való kódolása poligám, nem pedig monogám. Az európai kultúrában ennek ellenére a poligámia nem elfogadott. Tévhiedelmekkel ellentétben a poligám hajlam nem csak a férfiakra érvényes, persze a vadászösztön kielégítése erős késztetés, és fajunk fennmaradása miatt szükséges is, ha tetszik, ha nem. A poligám hajlam tudományos magyarázatait jelen bejegyzésben nem szándékozom kifejteni, akit bővebben érdekel a téma, rengeteg érdekes cikket olvashat erről a világhálón.

Míg a férfiak hűtlenségéről rengetegen cikkeznek - főleg nők - addig a napjainkban tudatosan vadászó női faj megjelenéséről csak igen kevesen tesznek említést. Bizonyára sokan lesznek, akiknél ez a mondat kiveri majd a biztosítékot. Valószínűleg mindenki csak a körülmények áldozata lett...

Az igazi okok

1. Nem azt kapjuk, amire "befizettünk"

Amikor két fél először találkozik és kialakul a párkapcsolat, mindketten azt a szép oldalukat mutatják, ami a másik számára a legkedvezőbb színben tünteti fel. Jön a szerelem, vele együtt pedig leszáll a rózsaszín köd. Kis idő elteltével persze egyre-másra lesznek figyelmeztető jelek, hogy esetleg mégsem olyan a másik, akit szeretnénk. A rózsaszín ködben, az összetartozás csalóka érzetében nem fordítunk elég időt arra, hogy még elköteleződés előtt alapos ön- és társvizsgálatot tartsunk. Elhessegetjük a kezdeti problémákat - Ahh, biztos csak rossz napja volt! - vagy valami hasonlóval. Párválasztásunk általában múló benyomásokon, érzelmeken alapul, nem tudatos döntésen.

2. A házasság, mint a kapcsolat végállomása

Sokan a házasságkötéskor abba a csalfa illúzióba ringatják magukat, hogy már megérkeztek, ettől kezdve révbe értek, további teendő a kapcsolattal nincs. Hiszen megszereztük, amit akartunk, immár ideális a helyzet a gyermekvállalásra, aztán majd minden megy a maga útján magától. Megy is... minden és mindenki a maga útján, egy idő után.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a párkapcsolat, a házasság nem olyan, mint egy nagy bevásárlás. Mindent betettünk a kosárba, kész, aztán hazavisszük.

Nem, nem! Innentől kezdődik csak az igazi kihívás! Őszintén, hány ember tesz arról nap, mint nap, hogy érdekes maradjon a párja számára?

Ha szétnézek csak a széles ismeretségi körömben: az a kevés párkapcsolat, ami évtizedek után is jól, kiegyensúlyozottan működik, kivétel nélkül közös célokon, közös élményeken, kölcsönös érdeklődésen alapul. Még ők sem mondhatják el magukról, hogy néha nincs elegük a másikból, de folyamatosan tesznek az ellen, hogy ne állandósuljon egy rossz hangulat, ne álljon be az unalom. Ezek a párok rendelkeznek egy ún. élményteremtő stratégiával. Egyiknek az, hogy minden héten egy estét csak kettesben töltenek, ezen a napon nem túlóráznak, a gyerekeket rábízzák valaki másra. Másiknak az, hogy időszakosan elutaznak kettesben valahová, új helyeket felfedezni, vagy a régi, együtt korábban felfedezett úticélok valamelyikét keresik fel. A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan, csak erőltetni kell a fantáziánkat. A lényeg, hogy legyenek közös találkozási, érdeklődési pontok.

Mindenki kérdezze meg őszintén magától: vajon én mindent megteszek naponta a kapcsolatomért? Vagy csak elvárom, hogy a másik tegyen lépéseket?

3. Az áldozatot becserkészők támadása, és az ok, amiért a támadás sikeres

Vannak emberek, akik a hűtlenségből sportot űznek. Vannak, akiknek ez simán belefér. Nincs is ezzel semmi gond mindaddig, amíg ez kölcsönös megegyezésen alapul. Vannak állítólag jól működő nyitott házasságok, párkapcsolatok.

Vannak, akik pusztán a körülmények áldozataiként tekintenek magukra.

E téren a nők érdekesen viszonyulnak a dolgokhoz. Minden nő találkozott már olyan férfival, aki szinte "intravénásan" nyomta azt, amit hallani akart. Ezek azok a széptevők, akik a hódítást már-már hivatásszerűen űzik. Általában a nők ezt a típust - ha beismerik, ha nem - igenis szeretik. Szinte mindegy, hogy őszintén, vagy csak úgy, megszokásból szórják a férfiak a szép szavakat, minél többet kapnak belőle, annál jobb. Annál inkább felértékelődik a széptevők ingyenes szolgáltatása, minél régebb óta és minél unalmasabban élnek együtt a párjukkal. Ennek oka az, hogy még ha egy párkapcsolat viszonylag kiegyensúlyozott is, abban az esetben sem udvarol már olyan hevesen a párunk, mint a kapcsolat kezdetén, a hódítási szakaszban. Ez természetes. 

Sok rendes férfi azonban nem tudja, hogy a közismert széptevők sikerének oka pontosan ebben keresendő: egy nő mindenáron be akarja söpörni a női mivoltának járó bókokat; ha otthon nem kapja, előbb-utóbb garantáltan feltűnik egy széptevő, aki boldogan megadja. A nő minél kiéhezettebb a szép szavakra, annál biztosabb, hogy a férfi hódításvágyának áldozatául esik. Sok esetben ugyanis nem veszik észre, hogy az ilyen típusú férfinak ez csupán mindennapos sportot jelent. Nem figyelnek azokra az apró jelekre, amik hamar elárulják a hamis gesztust: a hanghordozásra, a szemek kifejezésére, arra, hogy milyen a férfi szóhasználata (pl. nincs személyre szóló becézés, csak felületes megszólítások és túlzó, nyájas kifejezések), valamint, hogy nőtársaik nagy része azonos férfival kapcsolatban ugyanarról számol be.

Az ilyen férfiak ugyanis nem nagyon válogatnak a női áldozatokban: mondják szépnek, csúnyának, fiatalnak és öregnek egyaránt. A legviccesebb az egészben az, hogy a forgatókönyv szinte szóról-szóra ugyanaz.

A férfiak arról számoltak be, hogy a nők alapvetően a lovagias énjükre próbálnak hatni. Megadják a férfinak azt e lehetőséget, hogy védelmükbe vegyék, hogy vigasztalják. Legyezgetik a férfiúi hiúságukat. Ha pedig felébredt a férfiban a lovag, akkor már nagyon rövid út vezet az ágyhoz.

Általános panasz a nők részéről, hogy a párjuk otthon semmibe nem veszi őket, elhanyagolják, nem segítenek az otthoni teendőkben, egyszerre állnak helyt a munkában, a háztartásban, a gyereknevelésben. Arról persze nem esik szó, hogy a nő milyen elvárásokat támaszt cserében otthon a férjével, élettársával szemben, és miért nem tudja ezeket az elvárásokat behajtani. Csak arról szól a fáma, hogy ő mennyire szerencsétlen, és mennyire nem tud nő lenni a párja mellett. Általában nem tudják, hogy mi mozgatja meg a férjüket, csak rutinszerűen csinálják otthon a dolgukat, és aztán meg csodálkoznak, ha a férjük ráunt. Semmi újdonság, semmi csábítás. Figyelem! Fordítva is igaz!

Mit tehetünk, ha a harmadik fél már belépett a párkapcsolatunkba?

1. Tartsunk alapos önvizsgálatot!

Biztos, hogy azzal az emberrel élek együtt, akire a kezdet kezdetén "befizettem"? Vállalnunk kellene a felelősséget azért is, ha annak idején a rózsaszín köd, a biológiai óra, vagy ki tudja, mi okból nem teszteltük le alaposan a partnerünket, és felkészületlenül, mindegy szerencsejátéknak tekintve ugrottunk bele egy tartós kapcsolatba.

Biztos, hogy tettem eleget azért, hogy önmagam és a párom számára is elég érdekes maradjak? Fejlődünk-e folyamatosan külön-külön és együtt is? Mit várok el a másiktól és mit adok cserébe nap, mint nap? Vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy felzabáljanak minket a szürke hétköznapok?

Vannak-e közös céljaink, találkozási pontjaink? Ha nincsenek, készen állunk-e arra, hogy újra felfedezzük, melyek azok a pontok, ahol együtt küzdhetünk új, közös célokért?

Tudom-e, hogy mi az, ami a páromat igazán érdekli? Ő tudja ezt viszont rólam? Partnerek vagyunk-e abban, hogy egymást támogassuk a hobbijainkban, lehet-e tartalmas beszélgetéseket folytatni ezekben a témákban? Lehet, hogy van olyan téma, ami nem egyformán érdekel mindkettőtöket. Viszont ha a párod fontos számodra, legalább meghallgatod a véleményét, vagy a kedvéért kicsit elmélyülsz abban a témában, ami őt érdekli.

2.  Tegyük érdekesebbé, értékesebbé önmagunkat!

Senkit sem izgat fel egy kinyúlt melegítőben rohangáló, unott háziasszony. Senki sem gyúl lángra egy fotelban ülő, borostás, sört szürcsölő és büfögő férfitól. Egy kicsit kisarkítottam, de azt hiszem, érthető, mi a lényeg.

Mindegy, hogy mi az a megszokott szint, ahogy otthon éltek, ha nem áll le időnként a mókuskerék, és a taposómalom bedarál. Ha nem szakad meg időnként az állandó körforgás, az az együttélés már senki számára nem fog örömöt, élményt nyújtani.

Ne elégedjünk meg ezzel!

Ha újra szeretnénk visszahódítani a párunkat, először nekünk kell változnunk. A megszokott dolgokkal, az állandó zsörtölődéssel, vagy veszekedéssel nemhogy javítunk, inkább rontunk a saját helyzetünkön.

Gondolj csak bele: Ha a jelenlegi unalmas éned nem tudja felkelteni az érdeklődést irántad, akkor nem kellene egy kicsit dolgozni magadon? Előbb válj más emberré, fejlődj, tanulj! Ne a másik miatt, magad miatt! Az önbecsüléseden dolgozz, és annak biztosan meglesz az eredménye. Az önbecsülésed pedig csak akkor nő, ha folyamatosan teszel olyan dolgokat, amelyek erőfeszítést kívánnak tőled. Ezt a párod is észre fogja venni, nem fog majd rád ismerni. Újra értékes leszel a számára, akire felnézhet, és akihez jó tartozni.

Ha pedig már túl késő, mert a harmadik fél végérvényesen elnyerte a párod kegyeit, akkor pedig gondolj arra, hogy mennyivel inkább tudsz majd magas önbecsüléssel rendelkezve újra hódítani, és mennyivel inkább garantált, hogy nem fogsz ugyanabba a rossz párválasztási csapdába esni.

Ha a párod, aki félrelépett, ugyanezt nem fogja saját magán elvégezni, akkor előre borítékolható, hogy a végén ki fogja húzni a rövidebbet.

Ő újraírja majd a régi forgatókönyvet azzal a bizonyos harmadik féllel, amíg Te új emberként egy egész más, minőségi kapcsolatot tudsz felépíteni valaki mással és azt fenn is tudod majd tartani. 

Neked mi a véleményed? Kérlek, oszd meg velünk, Te mit tapasztaltál a párkapcsolatodban, vagy mások kapcsolataiban?